Personal Brand

Egy közismert bonmot szerint az énmárka nem más, mint amit akkor mondanak rólunk, ha kimegyünk a szobából. Ebből következik, hogy érdemes törődnünk azzal, hogy milyen kép él rólunk másokban. A személyes márka építés szerteágazó eszköztárat vonultat fel annak érdekében, hogy befolyásolni tudjuk általános megítélésünket. Még egy megfontolás: valamit úgyis mondanak rólunk a hátunk mögött, akkor pedig már mondjanak olyat, amiket előzetesen mi magunk készítettünk elő…

Bosszantó, ha csak nagyon kevesen tudnak arról, hogy mi vagyunk a legjobbak a szakterületünkön, ha szakmai sikereink csak szűk körben közismertek. Mindez nem hiúsági kérdés: az ismertség új megbízásokat, megrendeléseket hozhat, segíthet felfuttatni az üzletet. Ez ugyanúgy áll egy könyvvizsgálóra, tanácsadóra, asztalosra, mint egy híres színészre, humoristára.

Sokan persze ódzkodnak, idegenkednek attól, hogy magukat előtérbe hozzák, reklámozzák. Olyan „amerikainak” érzik ezt az önreklámot. Jó hír, hogy az énmárka építésben bárki számára meg lehet találni azt az optimális elegyet, amelyet egyszerre talál még épp kényelmesnek és már kellően hatékonynak.

Az énmárka építés első lépése, hogy a megbízóval közösen kitaláljuk a karriercélokat, és a leginkább testhezálló üzentet. A Spindoc personal brand szolgáltatásának arzenálja ezt követően kiterjed megbízóink közösségi média használatának megtervezésére, végrehajtására, szakmai díjak monitorozására és a pályázatok elkészítésére, a konferenciák figyelésére és a részvétel, előadás leszervezésére. Ide tartozhat a blog készítés energiát igénylő terhének-, szakmai publikációk, vagy olvasói levelek, cikkek elkészítésének átvállalása is. Nem feledkezünk meg az olyan triviális personal brand elemekről sem, mint amilyen a névjegy, vagy a honlap kreatív és professzionális megtervezése.

Vegye fel velünk a kapcsolatot »